"... ültünk hallgatók az asztalnál, előttem egy harmatgyenge prolongátor próbált válaszolni a kérdésekre. A prof hallgatta egy darabig a szánalmas feleletet, aztán rekedt hangon megszólalt. Az idős orvos néhány mondatával egy új világra nyitott ablakot.
- Nézze, kolléga úr... nekem semmiből nem áll, hogy átengedjem... Kap egy elégségest, de fogadja meg egy öreg orvos tanácsát. Tanulja meg ezeket a dolgokat - lassan tagolva ejtette ki a szavakat - mert nagyon sok baja és csalódása lesz a pályán.
A hosszú asztal félhomályba vesző vége felől néztem a szürke arcot barázdáival, és pitiánerré zsugorodott a vizsgával járó nevetséges izgalom. Megéreztem valamit abból, hogy mi is van a sok minden mögött, ami az utóbbi hetekben szobafogságra ítélt minket a vizsgák miatt. A számonkérés percei évekké tágultak, belenyúltak egy ki tudja, milyen jövőbe, a pillanat feszültsége tárgyilagos önvizsgálattá, a megfelelés higgadt szándékává oldódott..."
Orvosként éltem le éveim nagyobbik felét, több mint fél évszázadot. Az orvoslás életforma, átjárással a közélet felé. Magam is szakmapolitikai kérdések nyomán kerültem az írás közelébe. Pub licisztikák, interjúk után egy könyvben szerettem volna megrajzolni ennek az ötven évnek a szubjektív lenyomatát,
végigvezetve az olvasót az egészségügy paradigmaváltásának buktatóin.
Tálas-Tamássy Tamás
****
...A többi? Egy orvos történetei. De nem kórtani esetek. Akárha tanár urak, vagy tisztelendő atyák között is játszódhatna. Ekként az én életemmel párhuzamosan lejátszódó évtizedeknek lehettem a tanúja olvasás közben. És ezért szerettem meg a könyvet. Mintha a magam emlékezéseit készíteném. Egyetemi évek, a jól ismert utcákon való séták, nagy vitatkozások, ábrándozások, visszatérő szerelmek. Majd pedig a kórházi és rendelői munka. Nem az esetek, hanem az életmód maga ... Továbbírható. Továbbírandó! Azóta meg is tette. Felhívott, majd egy egész estét végigbeszélgettünk. Folytattuk a regény folytatását. Mert abbahagyhatatlan. Mint az élet. Közben összefonódott az életünk: sikerült megünnepeltetnünk szülővárosával nemzeti klasszikusunk, Juhász Ferenc emlékezetét. Szobra ott áll a régi vasútállomás, ma a kultúra központja előttitéren. Várja mellette egy üres szék a beszélgetőtársat, aki beszámolhat gondolatairól a költőnek. Én ebben a székben Tamás barátomat látom, és figyelem, amint Bia nagy szülöttje megértően hallgatja városuk orvosának történeteit...
Kabdebó Lóránt
****
Az orvos is ember
...És akkor most iderepül egy könyv a téli depressziós napokban. Úgysem tudok mást csinálni. Elkezdem olvasni. A kerete egy műtét. A főszereplő életkori kopásának jelzése. Nyaki gerincműtét. Egy szorgos élet "megszolgált" eredménye. A regény hőse végigcsinálja a műtétet.
Mint értő orvos, tudja, miről van szó, de a szöveg a szenvedő pácienst mutatja be. Egy emlékező embert. Tulajdonképpen erről szól az egész regény: egy döntő pillanat előtt-alatt-után egy szenvedő ember végigtekint élete folyásán. Hogyan is alakult. Lehetett volna másképpen? Más szereplők társaságában? Bizonyos életkorban ez témája az embernek. Mi maradt a valahai fiatalemberből. Mit mutat az a bizonyos Karinthy-féle "találkozás"?...