A mágikus idézés az okkult világ egyik legérdekesebb, egyben leginkább félreértett gyakorlata. Az okkultistákat legalább az írott történelem kezdetétől fogva - de valószínűbb, hogy már azelőtt is - foglalkoztatta a gondolat, hogy mágikus síkról szellemeket hívjanak elő valamely feladat elvégzése céljából.
De miért is ezen érdeklődés? Kérdezzünk meg bárkit, aki olvasott már olyan köteteket, mint a Goetia vagy a Necronomicon, és megkapjuk a választ. E könyvek nagy hatalmat és gazdagságot ígérnek a vállalkozó szellemű idézőknek. Az oldalaikon ismertetett szellemek nagy része állítólag lenyűgöző dolgokkal szolgálhat a varázsló számára, beleértve rejtett kincsek fellelhetőségét, mások elismerését, természetfeletti képességeket (mint például a teleportáció, az óriási erő vagy a repülés) és mindenféle, a nyelvektől a tudományokig terjedő tudást. Mindez világossá teszi, miért is töltött be az idézés gyakorlata oly fontos szerepet a világ varázslóinak gondolataiban. Mi lehet izgalmasabb annál, mint hogy néhány sor elolvasását követően valamely természetfeletti lény bármit megad nekünk, amire csak vágyunk? Csak arról kell meggyőződnünk, hogy helyesen ejtjük ki az idéző szavakat, nem igaz?
Az ősi idők kötetei nem arra voltak hivatottak, hogy idézésre tanítsanak. Inkább tekinthetőek jegyzeteknek vagy mágikus naplóknak. A varázslók csak azt vetették papírra, amivel kísérleteztek, vagy aminek észben tartására nem jutott idejük. Ezért aztán e misztikus tudást tartalmazó könyvek közel sem térnek ki mindenre, és teljességgel használhatatlanok az avatatlan varázslók számára. A bennük található idézőszavak csupán részei egy rendszerbe foglalt mágikus folyamatnak