"A Magasiskola a magyar próza ritka metszésű darabja, melynek mintáját mintha az arisztotelészi mérték igényében kereshetnénk. Bármely minimális elemének hiánya, de többlete is összeroppanthatná az arányokat." (Thomka Beáta)

"1956 nyara! Egy nyár - izzásig feszült létszünet, várakozás és felkészülés baljós idillje. Egy este váratlanul felhív a barátom, s azt kérdezi, nem volna-e kedvem meglátogatni az ohati kísérleti solymásztelepet (az egyetlent az országban), ahol jó ismerőse a vezető fősolymász? Egy- vagy másfél hetes kiruccanásról fenne szó, s tőlem függ, mennyire futja a türelmemből, időmből. Nem sejthettem még - legalábbis biztosan nem -, hogy hamarosan egy másfajta beavatásra is megjön a meghívás; a forradalom "röpte" mentén. Közép-európai "véletlen", hogy a két beavatás, onnét a szédítő magasságokból nézvést, és mélyebb áramlataik logikáját tekintve - nem is olyan nagyon különböznek" - írta a szerző a Magasiskola keletkezéstörténetéről 1995-ben.

Meg kell szokni az állandó szelet, az árnyéktalanságot; ha akarsz, kilométereket nyargalhatsz lóháton, mégsem érzed úgy, hogy megérkeztél valahová; a pusztai égbolt bezár, mint egy fényketrec; mintha billiówattos lámpa tűzne a szemedbe, folyton a nyomodban van, mindenütt megtalál; ennyi erővel cellában is ülhetnél, rács mögött, ott egy százas körte ugyanezt megteszi; ha legalább látnál valakit a közelben, aki hozzád csatlakozik, megszólít, akkor eltökélhetnéd, hogy néma maradsz - de sehol senki, sehol egy ember. Vallani fogsz.