A 18. században egy véletlen felfedezés vezetett a cigányság indiai származásának felismerésére. Vályi István dunaalmási református lelkész külföldi tanulmányai során meglepetéssel vette észre, hogy indiai szobatársainak nyelve mennyire hasonlít a falujabeli cigányok beszédére. A két nyelvet összehasonlítva jött rá a cigány nyelv indiai eredetére.

A 7-8. századtól az Iránban élő indiai eredetű népcsoportok több irányba vándoroltak. Egy részük Kis-Ázsiába, az örmények földjére költözött, ahol felvették a kereszténységet. A terület akkor a Bizánci Birodalomhoz tartozott, és a krónikák a 9. századtól már említik a "keleti szélek vándorait", akiket az atszinganosz ("érinthetetlen") néven neveznek. Sot, írásos emlékek szerint mágiával és jóslással foglalkozó tszinganoszok jelentek meg magában a birodalom fővárosában is.

A 13. században a cigányok nyugatabbra költöztek, amit a mongol hódítás válthatott ki. A 14. században zömük átköltözött Európába, a Balkán félszigetre. A török terjeszkedéssel együtt a rabszolgaság is utolérte őket. A szabadon maradt cigányok folytatták vándorló életmódjukat. A 18. század végén a Habsburg Birodalomba értek, ahol Mária Terézia jelentős hányadukat letelepítette, a gyerekeket kézművesekhez adta betanításra.

Románia függetlenségének elnyerése után az európai rabszolgaság különböző formái megszűntek. Romániából a 19 század végétől érkeztek a mai Magyarországra a beások, akik erdei lakóként zömmel famunkákból éltek (gyakori családnevük: Orsós), Az "oláh cigányok" (romák) is ebben a korszakban telepedtek meg Magyarországon. Elit csoportjuk, a lovári adja máig meglévő anyanyelvüket.

A magyarországi cigányság létszámát jelenleg 600-800 000 főre becsülik. A roma közösségek létszámukban és arányukban ma Európa egyik legjelentősebb etnikai kisebbségét alkotják.