A kötet huszonnégy tanulmánya válogatás Pócs Éva 1992 és 2014 között publikált munkáiból. A szerző első, 2002-es gyűjteményes kötetéhez hasonlóan ebben is olyan tanulmányokat adott közre, amelyek mondanivalóját egészen vagy részben ma is érvényesnek tartja. Az írások a magyarság, valamint a szomszédos közép- és kelet-, délkelet-európai népek hiedelmeinek történeti kérdéseivel, európai kapcsolataival, a magyar néphit rendszerével, szimbolikájával, továbbá a halottak és különböző hiedelemlények alakját övező rítusokkal és hiedelmekkel, és ezzel karöltve a vallás lényeivel, valamint a vallásos/mágikus specialisták alakjaival és gyakorlatával is foglalkoznak. Nem a kutatás vagy megírás sorrendjében, hanem bizonyos belső, tematikus illetve nézőpontbeli összefüggések alapján rendeződtek a cikkek öt tömbbe. A legfontosabb kérdéskörök: a vallás és hiedelmek, illetve a néphit mitikus lényeinek természettel és kultúrával, szent és profán viszonyával fémjelezhető szimbolikus rendszerei; archaikus mediátori technikák: a vallásos látomások és a megszállottság sajátos magyar és közép-kelet-európai formái; a mágia és varázslat technikái és letéteményesei; a boszorkányság és a boszorkányok hiedelemvilága és társadalmi kontextusa, és végül két, nagy kutató elődökre emlékező tanulmány.

Mindeme témák kutatása szinte reneszánszát éli ma Európa-szerte, még ha a kutatók ma már sokkal kevésbé is haladnak a "hagyományos" néphit vizsgálatának a múlt századi folklorisztika által szentesített útjain. Maga a néphit - mint önálló, a vallástól független entitás - fogalma is megkérdőjeleződött. A néphit, népi vallás paradigmaváltásait bizonyos mértékig követik e kötet cikkei is: nem kizárólag néphit-tanulmányokkal van dolgunk; több téma kidolgozása a vallás és hiedelmek egybeeső, egymást fedő mezsgyéjén jár. A cikkek hivatkozásai nagyjából az első publikálás dátuma körüli kutatási állapotot, illetve a szerző akkori tudását, véleményét tükrözik. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, nem érdektelen e tanulmányok közzététele úgy is, mint egy kiveszőfélben lévő kutatógenerációt jellemző kortünet.