A könyv "hőse" olyan író, akit a mesék emeltek a halhatatlanok sorába. Minden körülmény: a "rácpácegresi" örökség, a látásmódja, a fantáziája, a beszédmódja mesemondóvá tette. Gyermekeknek szóló történetei ismertebbek, kanonizálódtak - "A Négyszögletű Kerek Erdő" már beletartozik a mitológiánkba -, ezért szinte természetes, hogy műveinek bemutatása során különös hangsúlyt és kitüntetett teret kap gyermekirodalmi munkássága. De életművének a gyermekkönyveken túli része is nagy író alkotása, ugyanabban a fegyverzetben hozta létre azt is, novellái és meséi egy tőről fakadtak. Nemegyszer "párhuzamos" történeteket írt, ez e kötet struktúrájában is megjelenik.
Az életút rekonstrukciója nem számít a kötelező tennivalók közé, de Lázár esetében a monográfia szerzője nem tekinthetett el az írói életrajz tényeitől, és nem feledkezhetett meg arról, hogy Lázár Ervin történetein áttetszik személyisége, értékvilága, szülőföldje és műveket inspiráló tájélménye. Magától értetődőek az első monográfia nehézségei, de tagadhatatlanok az első monográfus kiváltságai. Még meséltek neki az író élettörténetének szereplői, és ő nyithatta ki először a levelesládáját.
Lázár Ervin életműve lezárult, elérkezett az értékelés ideje, helyének kijelölése a világirodalomban, a magyar irodalomban és a gyermekkönyvek írói között. A róla szóló könyv születésének hetvenötödik, halálának ötödik évfordulóján jelenik meg. Elsősorban a tudomány és az irodalom világának szól, de azokra a generációkra is számít olvasóként, amelyek Lázár Ervin művein nőttek fel.