A kialakuló Pozsony vármegye területe alapvetően három nagy tájegységből állt: a Pozsonytól északkeletre eső részen a Kis-Kárpátoktól a Morva folyóig terjedő Erdőhát és a Kis-Kárpátok akkor még erdős területe és annak a Kisalföld északi része felé nyitott hegyalji területe; a Mátyusföld északi része; és a történelmi Csallóköz területe. Ennek a tájnak - sok más egyéb mellett - jellegzetessége a sajátos középkori építészeti emlékanyaga.
Ha valaki ezen a tájon jár; különösen a csallóközi és mátyusföldi területen, meglepi őt az egymáshoz közel eső falvakban található feltűnően sok középkori templom. Oly sűrűségben fordulnak elő ezek a zömükben több mint hétszáz éves építészeti emlékek, hogy a Kárpát-medencében is szinte párját ritkítja. S ami még különlegesebbé teszi ezeket az emlékeket, hogy felfedezhetők rajtuk az azonos stílus jegyei: mind téglából épültek, többségük eredetileg román stílusban. A gótika korában szinte azonos módon történt nagyobb részüknek az átalakítása, megnagyobbítása is. Így váltak ezek a középkori templomok - összesen harminckilencnek a leírását adjuk - ennek a tájnak, a régi Pozsony vármegyének egyik meghatározó jegyévé.