Más-más hagyományokkal, nézetekkel, más-más döntésekkel egymás mellett élő, gyakran egymással szembekerülő kortársakat köt össze a szerző, aki könyvében az életéről, pályájáról mesél. Ő az egri diák, a szolnoki tanár, a színikritikus, a régi Magyar Napló, a Hajónapló, a Színház szerkesztője, színházszervező, a Bárka, majd az Ördögkatlan mindenese, emlékezetes előadások rendezője. Beszélgetőkönyvek sorát köszönhetjük neki, rendkívüli és szeretetre méltó művészek portréit (Cseh Tamás, Törőcsik Mari, Tompa Miklós, Kovács Lajos, Mucsi Zoltán, Szarvas József). E dialógusok hosszú sora érlelte a Kötőszavak megírását, amelyben sokoldalúságát kamatoztatva a szerző önmagával, a saját múltjával szembesül. A kapcsolódó, folyvást kiegészülő emlékeknek nincs időrendje, mintha egyetlen nagy csoportképen látnánk együtt korábbi hőseit s velük Paál Istvánt és Ács Jánost, Tompa Gábort és Rátóti Zoltánt, Csányi Jánost és a színpadi alkotótárs Háy Jánost, Ascher Tamást és Tim Carrollt, a két Vidnyánszkyt... Sokan szerepet kapnak ebben a számvetésben, ám a főszereplő ezúttal a közöttük munkálkodó, közvetítő, gyakran őrlődő ember: Bérczes László.