Regények, versek, drámák. A pszichológus-író, aki váltig állítja, hogy sokkal több lelekismeretet ranult írókról és költőktől, mint a tankönyvekből és a tudományos monográfiákból, vegül három kötetben elénk tárta bizonyítekait. Az Ők én vagyok, a Kinyílt az Ég? és most a Kizökkent az idő beszél arról a kölcsönhatásról, amelyben az ember kultúrát teremt és a kultúra teremti az embert. „Van, akinek az élet kell, van, akinek a köny vek" - állapírotta meg Füst Milán. De Popper Péternek mind a kettő kellett. Bejárta szinte az egész világot, kutatva, rátalál-e olyan országra, ahol nem érzi rosszul magát. De soha nem szűnt meg benne a megosztani akarás, tehát írt. Nem útleírásokat, hanem belső elményeket, beszélgetéseket önmagával, barátaival, halottaival és az írókkal, a költőkkel, akik mindenhová elkísérték. Ez a könyv kalandregény. Egy civil bámuló- kérdező szellemi kalandozása az ókori görög tra- gédiától a modern amerikai abszurd drámáig. A dráma, a színpad, a színészek világában bolyongó, a színház istenei előtt időnként áhítatosan leboruló, néha kételkedve rájuk pislogó író kalandjai, akiben lassan kiformálódik valamilyen érzelmi-intellektuális-misztikus többlet, ami csak ennek a zárt világnak az ajándéka lehet.