Váradi Péter érsek Mátyás és II. Ulászló királyok udvarának fontos személyisége, korának Itáliában is elismert humanistája volt, nevét ma mégis szinte kizárólag a szűkebb szakma ismeri. Az 1450 körül született Váradi tehetségére a magyar humanizmus atyjának tartott Zrednai (Vitéz) János figyelt fel. A váradi káptalani iskola elvégzését követően a bolognai egyetemen tanult ifjú Mátyás udvarába került. A ranglétrát végigjárva pályafutása csúcsán a főkancellári hivatalba emelkedett, valamint elnyerte a bács-kalocsai érseki méltóságot. 1484-ben azonban törés következett be egyenesen felfelé ívelő karrierjében, ugyanis a király bebörtönözte, s még a pápai diplomácia erőfeszítései ellenére sem engedte szabadon. 1490-es szabadulása utáni tevékenységével kapcsolatban egy igen terjedelmes, de szubjektív forrással rendelkezünk, saját leveleskönyvével.
Jelen kötet egyrészt Váradi Péter életpályáját mutatja be, másrészt közéleti szerepétől elválaszthatatlan írói életművét, levélgyűjteményét dolgozza fel részletesen. Váradi Péter élete mozgalmas, utolsó évtizedének tárgyalásakor levelei mellett a szerző további, korábban nem használt források bevonásával helyezi az egykori eseményeket új megvilágításba.