Kényszerbetegként élni sosem egyszerű.
Tagadja, hogy az, ahogy él, nem nevezhető normálisnak, pedig valahol tudja, hogy nem az. Ezért titkolja mások elől és talál ki mindenféle magyarázatot mind magának, mind a külvilág számára, hogy a cselekedetei logikusak, ő maga teljesen normális, és a másik az, aki nem érti ezt.
Egy kényszerbeteg életében az egyik legnehezebb pillanat az, amikor rádöbben, muszáj segítséget kérnie.
Valakinek meg kell nyílni, és olyannak, aki segíteni is tud. A segítő emberek idegenek számukra, mégis ki kell tárulkozniuk ahhoz, hogy segítséget kapjanak. Ez a folyamat sokszor fájdalmas, és komoly erőfeszítést, kitartást igényel, hogy végig tudjon menni a gyógyulás útján.
Szabó V. Dóra első, romantikus-önismereti regénye után ebben a könyvben nyíltan beszél a betegségéről és a megkezdett útjáról, amely segíti a gyógyulását, hogy teljes életet élhessen.
Hol naplószerűen, hol rövid történeten keresztül enged bepillantást egy kényszerbeteg életébe, lelkivilágába, gondolkodásmódjába.

"Fontos könyv. Mondhatnám egyetlen elcsépelt mondattal. De ez nem lenne elég. Így inkább azt mondom, hogy olvassátok, szeressétek, mert nemcsak fontos könyv, hanem bátor, tabukat döntő, szívhez szóló, érzékenyítő és figyelemre méltó írás. Köszönöm Szabó-Vincz Dóra." - Péterfy Novák Éva