Ez a könyv egy elfelejtett háborúról szól, a Nagy Háborúról. „Számomra nincs első világháború, hisz ezt a második tudatában számozták. Nekem egy Nagy Háború van, amely tartott harmincegy évig. Igaz, hosszabb megszakítással, de mi tudjuk, béke akkor sem volt és nem is lehetett.

A körülmények rákényszeríttették a központi hatalmakat a fegyver leengedésére.

*
A harcot is beszüntették, de le nem győzték őket. Főleg a lelkük nem szenvedett vereséget, még ha a világ összeesküdött is ellenük.”
*
Részlet a kötetből:

... Felháborít a magyarok tudatlansága. Bárhol is éljenek a világban, szégyellik ezt a háborút. Szeretnék elfelejteni, kitörölni az emlékezetükből. A Trianonban létrehozott szörnyszülött belülről rágja lelkünket. A külföldre szakadt véreink másodlagos állampolgárok, mert mi tehetünk a háborúról, mindezt megérdemeljük. A születésünktől ezt sulykolják belénk külföldön és itthon is...

... A háború a nemzetet egybe-forrasztotta. Gazdag és szegény, munkás és értelmiségi lelkesen gázolt Galícia sarába. Zsidó vallású kötözte keresztény honfitársát, és az viszont ápolta őt. Hasonló összefogás még 1848-ban sem valósult meg. Míg a Nagy Háborúban a nemzetiségekkel együtt harcoltak, véreztek és haltak meg, legalább is 1916-ig így volt...

Muhr ezredes huszárjai állták Limanowában a rohamot december 9-én és a magyar történelem egyik legszebb hőstettét hajtották végre. Nekirohantak a felbecsülhetetlen túlerőnek, és puskatussal verték agyon az orosz kolosszust. A thermopilei görög hősöket mindenki ismeri a világon, háromszázan feltartották a perzsa sereget. A magyar huszárok még százan sem voltak, és nemcsak állták a rohamot, de szurony nélkül támadtak az oroszra. Ez tette lehetővé, hogy a magyar népfelkelők, idős emberek legyőzzék a cár elit gárdahadseregét. Ezáltal arattak világraszóló diadalt. De ezt különböző népek, különböző okokból tagadják és felejtetni akarják velünk.

Isten drágán mérte nekik a győzelmet, mert Muhr ezredes mellett meghalt Szántay kapitány és 43 huszárja... Most együtt nyugszanak a már csendes limanowai temetőben. Ez a győzelem segítette Szurmay, az uzsoki hős katonáinak kiverni az oroszt a Kárpátok bérceiből. A magyar csapatok elkeseredett harcban nyomták túl a Kárpátokon az orosz túlerőt. De nagy árat fizettek a háború istenének. Tízezreknek lett sírja és emlékhelye a Kárpátok most már szent bércei...

A magyar csapatok jobban helytálltak, mint bármely ellenfelük, és rosszabb körülmények között. Hogy a végjáték nem úgy alakult, az nem rajtuk múlt. A történelem átnyúlt felettük, de hősiességükből tanulni kell és tanulni is fogunk, és a vérük nem folyt hiába. Akkor ez már a lelkünkben nem vesztes háború. Hiszen dédapáink vérükkel megváltották, hogy igenis felemelt fejjel és egyenes gerinccel nézhetünk mindenki szemébe...

„Ellenséggel, körülménnyel és Istennel felvették a harcot, úgy edződtek, akár a vasból az acél. Az ellenség nem győzött felettünk, csak az Isten. Az ateistáknak mondhatjuk, a körülmények. De én tudom, hogy Isten volt, mert ember ellenünk nem győzhetett!”...