Az apró Budapest környéki zsákfalu, Szentistvánd jól bejáratott mindennapjait rejtélyes haláleset bolygatja meg. Szamovics, a nemzeti kegyhely magának való mindenese a jámbor falugondnok, Dukon segítségével nyomozásba kezd, hogy kiderüljön, mi történt a nyugdíjas tanító nénivel, aki halála előtt egy fővárosi kiadóval levelezett nem kevésbé titokzatos, a legfelsőbb politikai körökhöz vezető emlékiratának megjelentetéséről. A két, végül egymásba csavarodó cselekményszálból nemcsak Szenistvánd különféle sorsokkal megáldott-megvert lakói lépnek elénk, de az egykor jobb napokat látott, most azonban anyagi és erkölcsi széthullás felé tartó kiadó végnapjaiba is bepillantást nyerünk.
De mi köze van mindehhez egy bosszúálló fordítónak, a miniszterelnök kefefrizurás testőrének vagy a szivárványszínűre mázolt Szabadság-szobornak? Ahogy a nyomok a felderítő munka során lassan elvesztik jelentőségüket, úgy válik egyre fájdalmasabbá a kérdés, vajon fontosak voltak-e valaha. Bíró Péter egyszerre tragikus és derűs, groteszk és megbocsátó regénye végső soron azzal vet számot: mi is egy ember élete.