Szonja German immár második, a kétnyelvűség fűszeres nyomait változatlanul magán viselő kötete valódi csemege a magyar irodalmi polcon. A Három nap egy esztendő ott kezdődik, ahol a számtan, a fizika s néha még a józan ész is csődöt mond. Rébuszoktól mentes, mégis sejtelmes írásaiban az idő legkevésbé sem lineáris, és a 2+2 számtani összege sem mindig négy...
A valóságon innen és túl, hol az álom, hol az ébrenlét mezsgyéjén fonódó tizenhét, látszólag egyáltalán nem összefüggő történet a minőségi kikapcsolódás élményét kínálja az olvasónak. Soha nem öncélúan, hanem mint egy titokzatos rendező szavára fokozatosan kitágulnak a határok, és észre sem vesszük, ahogy szárnyat bont a képzelet.
Emlékmorzsákkal teli káprázatkóc ez a kötet.

A szerző több kultúra nyomait is magán viselő látásmódja óhatatlanul eltér a mainstreamtől. Amennyit elvesz a megszokottból, annyit biztosan hozzá is tesz. Kísérletezik a nyelvvel, játszik az asszociációkkal, ha a mondandó úgy kívánja, a műfaji határokat is bátran áthágja. Számára az irodalmi forma csupán eszköz, sosem cél. Ezért annak, aki a szigorúan megszokottat keresi, vagy valami konkrét, kiszámítható irodalmi stílust vár, nem ígérjük, hogy ebben a kötetben megtalálja. Egy bizonyos: Szonja German kézzelfogható transzcendenciával, asszociációkkal finoman átszőtt prózája megszólít, elgondolkodtat, vigasztal, mosolyt fakaszt. Aki nem hiszi, járjon utána...
*
A Három nap egy esztendő ott kezdődik, ahol a számtan csődöt mond.
Hová lesz a múlt?
Miért fontosak a varrógépek?
Mi történik, ha az ember találkozik az ókori Sálem királyával?
Beléphetünk-e valaki más álmába?
Van-e értéke egy könnycseppnek?
Valósak-e az álmok? Lineáris-e az idő?
Mivel "tankolhatunk meg egy sárkányt"?
Hány kilométerre elég egy simogatás?
Hol fordul át a próza verselésbe?
Milyen az, amikor az ember arra eszmél, hogy szél a szakmája?
Fontos-e, hogy a táj befogadjon, ha lakást keres az ember?
Létezik-e lélekcsere?
Miért telefonálunk altatás utáni bódulatban olyan embereknek, akikhez semmi közünk?
Mi az igazi luxus?
Fogunk-e még táncolni?
És ami talán a legfontosabb: merre van az a bizonyos Budaörs?