"Az élet rövid, a művészet hosszú, az alkalom mulandó, a tapasztalat csalóka, ítélni nehéz." (Hippokratész)
Andrzej Szczeklik (1938-2012) nemzetközi hírű lengyel orvosprofesszort a halálos ágyán az ember örök vágyálma, a halhatatlanság foglalkoztatta. Nem irodalmi vagy művészi, hanem orvostudományi értelemben. Prométheusz példája lebegett a szeme előtt, aki lelopta az embereknek a tüzet az égről.
Egyetlen emberöltő alatt nagyot változott az élet: gondoljunk csak többek közt a penicillinre, a szívátültetésre, a lélegeztetőgépre, vagy a DNS klinikai kutatása terén elért eredményekre. A legyőzött régi betegségek nyomában újak támadtak, mint a HIV, a májgyulladás, a méhnyakrák. Átléptünk az új évezredbe a megfejtett genommal, megindult és vérmes reményekkel kecsegtet az őssejtkutatás, lassan talán még a klónozással vagy az embrió felhasználásával kapcsolatos etikai problémák is háttérbe szorulnak.
Ha ilyen nagyot fordult a világ, ha minden változik, van-e egyáltalán valami állandó az orvostudományban? Valami, ami áthatja, kering benne, mint a nedvek a növényben, és hajtja előre. Varázslat, mítosz. Egy prométheuszi álom...
Szczeklik professzor úr megpróbálja kiolvasni és megfejteni ezt az álmot. Az antik Görögországban, a szibériai és az azték sámánoknál, a fáraók Egyiptomában kutat utána, majd átlép a jelenkorba, és olyan eseményekről számol be, melyek közül jó néhánynak maga is tanúja volt. Példaképként pedig Albert Schweitzertől Kalkuttai Teréz anyáig csodálatos egyéniségeket állít elénk az orvoslás történetéből.
A Halhatatlanság egy nagy humanista végakarata, amelyet a modern orvostudománynak - saját érdekében és a mi érdekünkben - meg kell értenie és végre kell hajtania.