Az óvodai nevelőmunkában a család szerepét folytatja a kisgyermeket fogadó óvodapedagógus. Nem pusztán az óvodai pedagógiai munkát segítő személyzet (dajka, asszisztens) feladata a gondozás, hanem az óvodapedagógusé is, az óvodai dolgozók mindegyike - a nevelés, azaz az interakciók közben - gondozza is a kisgyermeket. Beszélgetéssel, motivációk sorával, cselekvések biztosításával és folyamatos együttműködéssel segítenek neki az önellátásban: orrot fújni, kezet mosni, öltözködni, enni stb. Így válik a gyermek és a pedagógus között intimmé a viszony, és ez az, ami megalapozza az óvodában töltött további éveket.

A gondozási tennivalók szép lassan csökkenek, a gyerekek nagyon hamar megtanulják "ellátni" önmagukat. Minél több mindent képesek saját jóllétük érdekben megtenni, annál több idő és energia jut minden másra: játékra, tanulásra. Egy idő után az önkiszolgálás feladatait már szinte automatikusan végzik el, így a kialakult készségek és képességek nyomában marad lehetőség a másokért végzett - munka jellegű - tevékenységekre is. A "megterítek másoknak", "kertet locsolok" stb. élmények sikert eredményeznek és további aktív cselekvésre ösztönzik őket. Ennek a folyamatnak egy későbbi szakasza, amikor már együttműködésben is képesek "dolgozni", sőt kimondottan erre vágynak. Megtanulnak együttműködni, egymással egyezkedni, irányító és irányított szerepben lenni. Ezek mind az iskolába lépés feltételei - a gyermeki munkavégzés kiemelkedő módszere az iskolára történő felkészítésnek -, illetve a felnőtt társadalom alapját képező tulajdonságok. A hálózatban működés ezekben az apró kisgyermeki cselekvésekben alapozódik meg.

A gondozás és az ebből "kinövő" munka jellegű tevékenységek - a szabad játék és a gyermeki tanulás mellett - a kisgyermeknevelésnek, így az óvodai nevelésnek is alapvető eszközei. A mindennapi gyakorlatban - sok esetben - kezd eltűnni, megkopni. Nem szabad és nem is érdemes elhanyagolni!