Nemrég egy ügyetlen mozdulatom nyomán íróasztalom rozoga fiókja hirtelen kicsúszott, és belőle régi feljegyzéseim, rajzaim és egyéb titkaim sokasága szóródott a földre. Ültem a kupac fölött, amíg rá nem jöttem, hogy múltam nem csekély darabja fekszik előttem a szőnyegen. Ahogy átvizslattam a cetliket, noteszlapokat és más relikviákat, egészen meglepő dolgokat is találtam közöttük. Az általuk felidézett kalandokból, örömökből és csalódásokból kerekedett ki e könyv lazán összefűzött anyaga, amelyet megtűzdeltem egy pár időszerű megjegyzéssel is.


Hogy a múltamban tett kirándulásnak van-e a jelen vagy a jövő számára bármiféle veretes üzenete, arról fogalmam sincs. Mert nincs mihez hasonlítsam, hiszen ennyire spontán és lemeztelenített irodalmi gyónásom még sosem volt. Abban viszont biztos vagyok, hogy életünk fecnijeinek - és velük együtt a legtitkosabb érzéseinknek, gondolatainknak is - joguk van lelkünk fiókjainak évtizedes rabságából egyszer a fény felé törni...