Nádas Péter életműsorozatában jelenik meg az Évkönyv című esszéregény, amely először 1989-ben látott napvilágot, a mostani a negyedik kiadása.


"Az Évkönyv tehát egy személyiség, egy alkat, egy gondolkodásmód erőteljes dokumentuma, az én felfogásomban regénye. Vagy az önismereté, így is megfogalmazhatom. Roland Barthes azonban figyelmeztet rá - és ebben az esetben ezt különösen fontos hangsúlyozni -, hogy a műalkotást ne egyszerűen a szerző lenyomatának tekintsük, "mintha az írónak nem lenne egyéb képessége, mint hogy szolga hűséggel önmagát másolja. És ha a műalkotás éppen azt fejezi ki, amit az író nem ismer, amit nem élt át?" Az Évkönyv tehát sem másolat, sem utánzás, sem ámítás, a szavak esztétikai jelentésében, s nemcsak a szerző személyére gondolva. Elbeszélője így helyezkedik el a személyesből kiindulva egy nagyobb körben, mint annak része, nem feledkezvén meg azonban arról sem, hogy e részben az egész, a nagyobb kör is újra helyet foglal, s hogy a kettő közt hol a határ, "arra legalább annyira nem lehet válaszolni, miként arra sem, mikor van vége az alkonyatnak és mikor kezdődik az este". Ezek az Évkönyv befejező szavai, s értsük most ezeket az egész könyvre nézve is metaforikusnak."
Dérczy Péter


"Ma, a futás előtti bemelegítő torna közben, eszembe jutott valami. Két mondatot kellett volna följegyeznem ahhoz, hogy majdan emlékezhessek erre a kétágú gondolatomra. Arra még emlékszem, hogy a két gondolat nem állt oksági összefüggésben egymással. Kölcsönösen utaltak egymásra, s éppen arra lettem figyelmes, hogy milyen nagy távolságból teszik ezt. De utaltak valami harmadikra is, valami egészen súlyosra és alapvetőre. S mintha e harmadik lett volna a gondolat törzse, amiből eredetileg leágaztak. Az eredetüket valamiként elfeledtük (nem, nem én feledtem el, hanem valamennyien!), és egymástól való távolságukból később arra következtettünk, hogy nincsen is egymáshoz semmi közük. E gondolkodásbeli tévedés önkéntelen fölfedezése okozta bennem a csöndes élményt."