"Mesélni szeretnék a szeretetről, arról az erőről, ami képes megváltoztatni sorsokat, képes kitágítani az emberszíveket, ami hol elbűvöl, hol összetör(...) Mesélni szeretnék róla, hogy ne csak egy tartalom nélküli szó legyen, hogy az élet végtelen táncában el ne felejtsük: ha bezárjuk a szívünket, nem marad más, csak a sötétség, és ha majd eljön az idő, amikor már nem nekünk süt a nap, amikor már nem akarjuk látni, hogy boldog madárrajok szelik át a kék eget, akkor majd hiányozni fog egy szerető kéz, ami kezünkre kulcsolódhatna, a biztonsággal tartó kar, ami átölelhetne... Mesélni szeretnék az elfogadó, felemelő szeretetről, arról az érzésről, ami táplál, amiért érdemes felállni, ha elesünk..." 

Különös dolog a szeretet. Amikor fiatalok vagyunk, még tudunk magától értetődő módon, őszinte szívvel szeretni, de ahogy múlnak az évek, a temérdek csalódás és a hétköznapi gondok megkeményítik a lelkünket. Eszterhai Katalin úgy véli, ennek nem feltétlenül kell így lennie. Inspiráló történeteit és felemelő visszaemlékezéseit olvasva újból rátalálhatunk az embertársainkat és a világot nyitott szemmel és lélekkel szemlélő gyermeki énünkre, és visszacsalogathatjuk a derűt az otthonunkba. A Szeretném majd elmondani: szerettem elgondolkodtató, szívet melengető munka, amely megtanít minket a világ, mások, és nem utolsósorban önmagunk szeretetére.