"persze hogy tetszel / de ne hidd hogy ezt olyan / könnyen ki fogom mondani/ inkább hívj el valahova / aztán maximum a csókod / alapján eldöntöm / akarom-e hogy lejjebb is / folytasd" - írja Rózsa Boglárka a Ne hidd című versben. A kötet szerzője, pontosabban szólva, a kötet egyes szám első személyű lírai énje, egy fiatal, huszonéves nő szinte kíméletlen őszinteséggel beszél párkapcsolatokról, szexualitásról, intimitásról. Férfiak, fiúk tűnnek fel ennek a könyvnek a lapjain, akik találkoznak a kötet főhősével, akiknek fizikai jelenléte a társ, az érintés újabb és újabb lehetőségét villantják fel az egyes számú elbeszélő számára. Mert Rózsa Boglárka elbeszél: rendkívül sok narrativitás jelenik meg a verseiben. Valójában lírai szövegeknek álcázott történeteket, sztorikat olvashatunk ebben a kötetben.
Másképpen megközelítve: mintha folyamatos társkeresés lenne ez a könyv. A baráti és munkahelyi kapcsolatok magukban rejtik a lehetséges egymásra találást. A szerző ezt is megmutatja nekünk. Ugyanakkor - vagy éppen ezért - mindebben a sokszor túlzottan is felfokozott hangulatú mindennapi életakarásban a humor is jelen van, például a Máté please című versben.
Rózsa Boglárka tehetségében soha nem kételkedtem. Azon a költészeti kurzuson, amit évek óta vezetek, kitűnt elképesztő kreativitásával, formaérzékenységével. Témaválasztásaiban is mindig bátor volt. Ez a kötet újabb bizonyítéka annak, hogy itt van velünk az a szerző, aki új módon, új stílusban képes feminin lírát teremteni a mai, a 21. század eleji Magyarországon.
Petőcz András