Nyisztor Zoltán (1893-1979) a XX. századi magyar kultúra egyik legjelentősebb személyisége. Újságíróként, katolikus hitszónokként, szervezőként a magyar megmaradás országosan ismert vezéregyénisége volt. Az 1945 utáni kommunista diktatúra pribékjei letartóztatták, amikor pedig ideiglenesen szabadlábra helyezték, kalandos körülmények között bujkált és szökött meg üldözői elől.
A két világháború közötti időszak katolikus harcosa Rómában próbált sovány megélhetéshez jutni, de keserűen tapasztalta az egyház részéről érkező elzárkózást és közönyt. Mint fogalmazott: "Egyszerűen leírtak bennünket otthon és külföldön is a nyilvántartásból. Meghaltunk az egyház számára!"
Rövid idő után Dél-Amerikába vándorolt ki, ahol Kolumbiától Venezueláig az őserdőkben, a nagyvárosokban szolgálta az ottani katolikus egyházat. Idegen földön megbecsülték az idegent és alig akarták elengedni, amikor az 1960-as években úgy döntött, visszaköltözik Európába, mert visszahúzza a szíve.
Nyisztor Zoltán memoárjai ma már történelmi kordokumentumok egy olyan világból, amely az elsüllyedt Atlantiszhoz hasonlít. Minden sora, gondolata az összmagyar történelmi emlékezet része. Nyisztor Zoltán kapcsolatban állt a két világháború közötti időszak vezéregyéniségeivel. Püspökök, bíborosok, miniszterek, miniszterelnökök társaságában, közelében tanúja volt az akkori kor történéseinek. Ráadásul a Bangha Béla által alapított Magyar Kultúra vezető szerkesztőjeként a hazai szellemi élet kiválóságait is személyesen ismerte.
Nyisztor Zoltán a kommunista diktatúra által sújtott Magyarországra már nem térhetett vissza. A magyar történelmi tudatformálás szempontjából is felbecsülhetetlen értékű visszaemlékezéseinek első kötete most először jelenik meg szeretett hazájában.