Az 1956-os forradalom (majd az utána kialakult szabadságharc) morális szempontból igazolható politikai cselekvésként és lineáris történelmi eseményként áll előttünk. A politikafilozófia eszközeivel alátámasztható az is, hogy a forradalom célja a társadalmi-politikai rend megváltoztatása, illetve a klasszikus polgári és emberi szabadságjogok egy részének kiharcolása, végül egy kezdetleges demokratikus rend kialakítása és az elnyomás megszüntetése volt. Hamis ellenben az a marxista történelemszemléletű állítás, miszerint csupán osztályalapú népfelkelés zajlott volna le; az ellenforradalom kifejezés pedig csak a kádárizmus ideológiai diktatúrájúnak hamis terméke.
Objektíven leírható az, hogy a társadalom minden egyes rétegében megjelent a gyors és lineáris változás igénye. Gyakorlatilag a diákok, a papok, a kétkezi munkások és az elnyomással szemben fellépő értelmiségiek közösen követelték az akkori hatalom megdöntését, és az átmenetet egy másik politikai állapotba.
Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy a forradalom fogalmának filozófiai mélységű megértése után, az 1956-os magyar forradalomra fókuszálva feltárjon egy ez idáig kevésbé ismert történelmi eseménysorozatot, amely az ELTE akkori bölcsészkarán tanuló egyes hallgatók szellemi törekvéseiből született meg, és példaértékű szabadságvágy hajtotta előre.