Van egy fiatal lány, aki ez első világháború utolsó évében született, Európa, sőt a hamarosan felbomló és eltűnő Osztrák-Magyar Monarchia kellős közepén, régi, nemesi családban. Gyermekkora boldog. Ő maga csoda szép.
Hazája, a megcsonkított Magyarország, király nélküli királyság, amelyet egy flotta nélküli admirális kormányoz; ennek az öregúrnak a fia szerelembe esik vele. A második világháború első évében kötnek házasságot. A következő esztendőben fiuk születik. Újabb esztendő múltán a férj Magyarország kormányzóhelyettese lesz.
1942-ben vagyunk, zajlik a második világháború. Magyarország, voltaképpen kényszerűségből, a hitleri Németország szövetségese. A kormányzó nem örül ennek (a fia sem). Nem hajlandó teljesíteni Hitler minden kérését. Menye egyre jobban megszereti. Ő most ápolónő az orosz fronton. Férje a magyar légierő pilótája. Lezuhan a gépével; életét veszti. Egyesek német szabotázst rebesgetnek; mindenesetre Hitleréknek jól jön ez a baleset. Az özvegy, immár a kormányzói palotában, mindenféle menekültek, köztük magyar zsidók megsegítésén fáradozik. A németek váratlanul megszállják Magyarországot. A kormányzó tehetetlen, bár itt-ott azért tanúsít némi ellenállást.
A fiatal özvegy, Horthy Istvánné, apósa (Horthy Miklós) mellett marad, és sok mindenben részt vesz, titkos rádióüzeneteket küldözget. Úgy döntenek, Magyarország megmentése érdekében fegyverszünetet kötnek a szövetséges hatalmakkal. A németek behatolnak a palotába, őrizetbe veszik a kormányzót, feleségével, menyével és unokájával együtt. Egy németországi kastélyba internálják őket.
Véget ér a háború, de ők nem szabadulnak azonnal. Végül Portugáliába távoznak. Az ifjú özvegy továbbra is férje családjával él. Egy brit tiszt beleszeret. Összeházasodnak. Évtizedek múlnak el. Az asszony megéli szeretett apósának és anyósának újratemetését szülőföldjükön, egykori vidéki birtokukon.
Micsoda történet! Főszereplője nagy és tragikus történelmi események résztvevője volt, melyekről olyan szerényen számol be, hogy az több mint bájos. Szenvedélyesen rekonstruál, és helyesbíti a téves történelmi értékeléseket, illetve amiket ő annak vél. Állhatatos, de sohasem harsány. Intelligens írásán átsugárzik szívjósága és gyöngédsége. Könyvének számos lapján egy immár eltűnt, sőt mindörökre eltűnt világ elevenedik meg. Nem is annyira önmagáról, mint inkább férjéről és férjének szüleiről kíván portrét festeni. Ez arra vall, amit Goethe egyszer úgy nevezett: "die Höflichkeit des Herzens" - a szív udvariassága. Egész élete, melyet e könyvbe sűrített, a jellem diadaláról szól.
John Lukacs