Hogy lesz egy kolozsvári, 21 évet Budapesten élő mérnökből bécsi tányérmosogató? És egy tányérmosogatóból amatőr karcolatíró? A könyvből hellyel-közzel választ kaphatunk ezekre a kérdésekre.
... Épp egy olyan helyen ébredtem, ahol egy tükörben láttam magam papucsban, pólóban, az is fordítva volt rajtam, és ahogy ott ültem az ágy szélén leltározva mindazt, amivel maradtam, szembe bámult velem egy fej, igaz, kicsit borzasan, kicsit másnaposan, dehát ilyenkor ezek a maradék dolgok felértékelődnek: ami a fejemben van, azt nem vehetik el tőlem!
Még hajléktalanszállón is laktam fél évig Bécsben, ekkor elkezdtem gondolkodni, hogy miért is tanultam én ennyit? Elég késői időzítés ez a gondolkodás elkezdéséhez, de ha nem kerülsz ilyen helyzetbe, Neked sem fordulna meg ilyen
kérdés a fejedben, amíg a dolgok jól mennek. Sértődöttség, bosszúság, dühöngés, harag, háborgás, szitkozódások helyett megpróbáltam papírra vetve levezetni ezeket az érzéseket, és ahogy igyekeztem színesen, választékosan, mások számára
is olvasmányosan szavakba önteni a dolgokat, észrevettem, hogy minduntalan mosolygok, és a környezetem is kíváncsi lett, hogy min vigyorgok, mi olyan vicces?