OrianaFallci az utolsó szó jogán, néhány hónappal a halála előtt még egyszer, drámaierővel megszólalt, egy könyv méretű öninterjú formájában, amely méltóbetetőzése a Harag-trilógia előző köteteinek (A harag és a büszkeség; Azértelem ereje) Fallaci nyitott szemmel és hideg fejjel látja a jövőt:látomásában nem a túlvilágról, hanem a ránk váró földi pokolról szól,megrendítő szavakkal. Leplezetlenül szól személyes sorsáról is, az elmúlásról,az élete során folytatott bátor harc értelméről. „A Nyugat és az Iszlámösszeütközése nem más, mint az a harc, amiről János evangélista beszél. Én amagam kis Apokalipszisében megmaradok két lábbal ebben a földi valóságban.Semmi találós kérdés, semmi rejtvény, semmi hátsó szándék. Csak nagyonegyértelmű tények. Nyilvánvaló események. Egy olyan világ félreérthetetlenülkirajzolódó képe, amelyben megvalósulni látszik egy kétezer éves prófécia.Tudom, hogy a Fenevad cinkosai nem örülnek majd ennek. Tudom, hogy az én kisApokalipszisem meg fogja sokszorozni a már megszokott fenyegetések számát. Deez nem ijeszt meg, nem veszi el tőle a kedvem. Már megvívtam azt a háborút,amit fontos volt megvívni. Ezt már nem lehet kitörölni, még akkor sem, haminden egyes könyvemet elégetik az 1938-as Berlin egyik terén. És bármilyen áratkell is fizetni érte, én folytatni fogom a harcot.” Ezek Oriana Fallaci utolsó szavaiés öröksége, amelyet figyelmeztető mementóként ránk hagyott. Tanuljunk belőle.