Ha ma élne Ady Endre, akkor melyik pártra szavazna? Támogatná-e a migrációt? Mi len?ne a véleménye az Európai Unióról? Hihetetlennek tűnik, de pontos választ kaphatunk ezekre a kérdésekre. És nem csak ezekre. Vajon mi mozgatta és mi vitte a zseniális költőt a különböző eszmei irányzatok felé? Ady tényleg egy zseni? Milyen viszonya volt a zsidó?sággal, a zsidó nagytőkésekkel, a keresztényekkel? Igaz, hogy néha antiszemita volt? Miért kereste, miben, mikor és hol találta meg Istent? Mi vitte a szabadkőművesség irányába és miért lépett be a Martinovics páholyba? Miért lett munkatársa a Nyugat című folyóirat?nak? Utóbbi nem tűnik izgalmas kérdésnek. Pedig az.
A 110 évvel ezelőtt alapított Nyugatról és legfontosabb szerzőjéről, Ady Endréről könyvtárnyi szakirodalom született, de egyik munka sem tér ki az igazi háttérre. Egyik sem ad választ arra a kérdésre: miért, kik és milyen céllal alapították a Nyugatot? Miért volt szükség Ady Endrére? Ki volt Ignotus? Helytálló-e Octavian Goga, az egyik legna?gyobb román költő bírálata? És vajon hogyan kerül a képbe Németh László, Babits Mi?hály és Móricz Zsigmond? Lényegtelen kérdések, nem is gondolnánk, mennyire fontosak a válaszok.
Az eddigi irodalomtörténet- és történetírás kutatói kizárólag a folyóiratokban és köny?vekben, azaz írásban a nyilvánosság előtt megjelent műveket, álláspontokat elemezték. Azonban a lényeges világnézeti és politikai folyamatok csak akkor érthetőek meg teljes mélységükben és ok-okozati összefüggéseikben, ha az érintett személyek titkos szervezet?beli szellemi-ideológiai tevékenységét is bemutatjuk és elemezzük. Enélkül bizony csak csonkák lehetnek mind az irodalomtörténeti, mind az eszmetörténeti elemzések.
Raffay Ernő levéltári forrásokra támaszkodó újabb kötete tabukat dönt le, olyan kér?désekre ad választ, amelyeket a tudományos élet fel se mert tenni. Kutatásaival újraírja a XIX. század végének és a XX. század elejének magyar történelmét és irodalomtörténetét.