Van, hogy az ember több utat is jár egyszerre. Elhívást érez, és elindul, például az El Caminon. Megérzi végre, hogy az eddigi élete hiányos, az eddigi, jól ismert módon, már nem folytatható. Elhívásokkal találkozik, amelyeknek nem tud és nem is akar ellentmondani, még akkor sem, amikor tapasztalja, hogy minden tagjában szétesik. Ha valaki három évvel ezelőtt azt mondja: "37 millió forintot fogok szétosztogatni", megmosolyogtam volna.

Ahogyan veszik a pénz, a befolyás, a hatalom, vesznek a függőségek és a rossz minták, csökken a birtoklás, úgy nő nagyra először a félelem, majd veszik az is, mert megjelenik a szabadság madara, amelyet a HIT mozgat, amelyben ott vagyok én, az az én, akit már teljes mértékben vállalhatok, és vállalok is, mert tiszta és igaz.
Mentálhigiénés problémák közt jutottam le a gödör legmélyére, rájöttem, nekem már nincsenek megoldásaim. Ekkor lépett be Jézus az életembe, és olyan felismerésekre tettem szert, amelyet nem tanultam, nem hallottam, de egyszerre csak tudtam.
Így kezdődött a beszélgetésem vele, így tanultam meg, mikor beszél Ő, és mikor én, az egóm.
Az Út sosem indul dobtetőről. Eljutni, növekedni, a legaljáról lehet. Csak, aki eleget vesztett, tudja mennyit ér minden egyes apró lépcsőfok a növekedés útján.
Volt, hogy sírtam, de nem csak akkor vagyok férfi, ha kivágok egy fát, hanem akkor is, amikor gyönyörködöm a leveliben.
Erre a testi -, lelki és szellemii útra hívlak el Téged is, kedves Olvasó, hogy higgy, mert a látszat bár többször csal, mégis sikerülhet. Nem leszel egyedül, az Út végén várnak. Engem is megkereshetsz.
Ez az írás, nem útikönyv, de annak is használható. Nem egy regény, de bizonyára olvasmányos, itt-ott humorral fűszerezve. Nem orvosi szakkönyv, de sokat mutat meg a lélekről is, végül pedig nem egy hittankönyv, de egy erős tanúságtevés, hogy Jézus él.
Személyesen tapasztaltam meg. Igen, Ő él.
Indulhatunk?
Várlak!

Fekete György