Barátaink jól tudják, hogy számomra a legnagyobb ajándék a régi szakácskönyv, kivált a kézzel írt receptesfüzet. Ez a gyűjtőszenvedély már fiatalasszony koromban megérintett, amikor még inkább olvasója, semmint írója voltam a recepteknek, de azt már érzékeltem, hogy a konyhára is igaz a mondás, miszerint ahány ház, annyi szokás. A Felvidéktől Itáliáig terjedő szűkebb-tágabb családomban ugyanis - kevés kivételtől eltekintve - mindig mindenki mindent másképp főzött-sütött. Mindenki jól és jókat. Ebből olykor tragikomikus jelenetek kerekedtek, különösen ha egy-egy jeles nap vagy családi összejövetel alkalmával, egyeztetési hiányosság folytán, például ugyanannak a süteménynek három-négy "egyedül hiteles" változata került az asztalra. Számos receptgyűjteményemben van mindenféle rendű és rangú étel, de a legszebbek a süteményes oldalak. Hol egy kis zsírfolt, hol egy pötty hullámosra keményedett tojásfehérje, hol egy maszatnyi csokoládékrém tarkítja őket - egész élettörténeteket lehetne kiolvasni belőlük. /Részlet az előszóból/