Az 1848-49-es időszak nemcsak a magyar nemzet számára fontos dátum, hanem a többi magyarországi nemzetiség öntudatra ébredésében is kiemelt szerepet játszó időszak. A Habsburgok a szlovákok, a románok és a szerbek törekvéseit kíméletlen taktikával használták ki a magyarokkal szemben.

A felvidéki területeken csendesebben zajlott le ez a folyamat, ami döntően azzal állt összefüggésben, hogy az agitátoroknak minimális ráhatásuk volt az akkori szlovákok gondolkodására. Lényegében egy szűk csoport a saját vágyálmait és érdekeit akarta kielégíteni, ezért elfogadhatatlan és teljesíthetetlen követelésekkel léptek fel a magyar kormányzattal szemben.

Ezek a személyek ma a legnagyobb szlovák hősök közé tartoznak. Tevékenységük nem egyszerűen mitizálva jelenik meg az identitásformálásban, hanem tételesen meghamisítva. Nem véletlen, hogy a szlovák történésztársadalom és szellemi elit Ladislav Szalay könyvére szinte egyáltalán nem reflektált és gyakorlatilag agyonhallgatta.

Szalay nem történész, ami ezen az esszéisztikus munkán csakugyan megérződik. Ez viszont - tekintettel a szlovák történelemtudomány "sajátosságaira" - sokkal inkább hasznára, mintsem kárára van ennek a könyvnek. A benne lévő utalások a 90-es évek politikájára mára ugyan veszítettek aktualitásukból, de 1848-49 eseményeivel kapcsolatos megállapításai mind a mai napig helytállóak. Ladislav Szalay itt minden teketóriázás nélkül (és kitűnő humorérzékkel) pontosan rámutat a lényegre. Nevezetesen arra, hogyan írták és bizonyos körök mind a mai napig írják és tálalják a történelmet Szlovákiában.